Azt azért szögezzük le, hogy
roppant furcsa magatartás az, hogy amit másoktól nem szeretünk
látni, hallani, tapasztalni, azt magunktól minden további nélkül
természetesnek vesszük.
Valamint, az is egyfajta
szemlélet, hogy mindig más a hibás, jó közmondás az, hogy más
szemében a szálkát, magunkéban a gerendát se...))))
Több mint egy év eltelt
azóta, hogy bővült a blogtér csapata: de nem hagyja
kihűlni valaki soha a gyülölet helyét..))))
Egyszerűen nem tudom megérteni,
miért kell ez, újra és újra ragozni a semmit, a csak pár ember
által értett dolgokat és neveket, ismételgetni mint valami rossz
imát, mutogatni a másikra, pedig már mindenki unja, unta, és
reméltük, hogy ismét béke lesz és majd normális dolgokról lehet
eszmét cserélni..))))
De nem..... Akinek a nevét csak a
főoldalon vagy tízszer olvastam, mint elvetemült senkiháziét, itt
se volt, már napok óta nem is ír.... mégis ő a téma..)))) Kezdem
azt hinni, ez egy mesterségesen életben tartott dolog, hogy mindig
legyen ok a köpködésre, egymásramutogatásra, hogy aztán a ráérősek
ide-oda csapódva óhatatlanul besározódjanak.....
Rejtett célozgatások, senki sem
maradhat ki, hiába határolódik el ezerszer......
Tényleg, nagyon komolyan kérdem:
nektek nem unalmas??!!!!
Én már a fővárosban születtem, de
gyermekkorom minden nyarát Cecén töltöttem.
"Mami"-nak hívtuk az idős
hölgyet, aki vigyázott ránk, bár nem a nagymamánk volt, ő ugyanis
meghalt... mint később megtudtuk. Anyám mégis úgy akarta, hogy ez
így legyen., hogy mi, a tesóm és én, ott legyünk.....)))
Nagyon szerettem Cecét.
Ízvilágát, az embereket, a helyet... a szagokat, a cukrászdát, a
teheneket, a kertet.... csupa jó emlékem maradt róla.
Már az újságíró - iskolába
jártam, (felnőtt nőként..) amikor egyszer megjelent
valamelyik lapban Cecéről egy írás. Valami olyasmi, hogy nincs béke
az emberek között, egy helyi oknál fogva...
Azonnal írtam. Nem is
gondolkodtam. Kikértem magamnak, hogy Cecéről rosszat és
egyáltalán..))) Nem is érdekelt, mi van a dolgok mögött, csak az,
hogy Cece szép, Cece békés, én szeretem és
egyáltalán..))))
Emlékszem rá, hogy valaki akkor
azt mondta nekem, hogy ez nagyon tetszett neki - tőlem. ... Az,
hogy így "megvédtem" azt, ami az enyém..))))
Azóta is hiszem, hogy ezt így
kell...
Gondolkodás
nélkül..))))!!!!!!!!!
- tudom, érted, miért írtam
meg ezt épp most, és épp Neked..)))))
Mióta a "fészbukon" fenn vagyok,
már nem csodálkozom rajta, hogy minden nap számos rajzot, táblát
osztanak meg a tagok, mindenről van benne szó, szerelemről,
barátságról, az élet dolgairól, okosságokkal
teletűzdelve.
"Lájkolják" is meg osztják is
ezerrel..)))
(Milyen érdekes, ezt a "lájkolj"
szót se ismertük még pár évvel ezelőtt..))))
Aztán... amikor hallok egy
történetet a "valóvilág"-ból.... kénytelen vagyok elgondolkozni
kissé, mennyit is érnek ezek a "lájkolások".,..
Egyik ismerősöm úgy járt, hogy
egyedül volt otthon a lakásában. Családja távol, mind dolguk
intézték, amikor egyszercsak rátört egy pánikroham. Nem tudni
miért, nem tudni hogyan: azt érezte: rosszul van, fullad, nem kap
levegőt, rémképek gyötrik.
Laptopját nem tudta bekapcsolni,
mert valamilyen "kütyü" épp hiányzott hozzá.
Este volt, körülbelül 8
óra.
... eszébe jutott, hogy felhívja
telefonon a hozzá legközelebb lakó barátnőjét, és megkéri, segítsen
rajta valahogy.
A vonal kicsengett.
A barátnő felvette a
telefont.
Mikor meghallotta, hogy miről van
szó, azonnal közölte, hogy most nem ér rá, majd másnap
visszatelefonál... és letette.
Később elmagyarázta, hogy a
pánikroham az ő "olvasatában" a hisztit jelenti. Magyarul, aki
beidegesedett, majd megnyugszik..)))
Szerencsére a dologból nem lett
nagyobb baj, ismerősöm valahogy mégis megoldotta a helyzetet, de
mindketten elgondolkoztunk rajta: vajon kire számíthat az ember, ha
egyszer tényleg bajba kerül?????
Biztos mindenkinek van olyan
ismerőse, családtagja, rokona, barátja, aki, ha találkozik vele
aZember, mindig ugyanazokat a történeteket mondja el. Annyiszor
tette már ezt, hogy a fejében szinte összeállt egy mese, még az "a"
betű is mindig ugyanott van.
Általában teljesen mindegy, hogy
a történet igaz, vagy nem -- többnyire nem, de az is lehet, hogy
van benne ez is, az is - lényeg, hogy a mesélője az évek folyamán
tökélyre fejlesztette, és minden alkalommal elő is adja, ha
kiváncsi rá valaki, ha nem.
Általában az ilyen emberek
"csőlátással" rendelkeznek, valamint egyirányú hallásuk van, csak
azt fogadja be a fejük (nem írok agyat) amit ők akarnak, mást
egyszerűen nem hallanak meg. Felesleges tehát az általuk
elmondottakat kiigazítani, vagy megkérdőjelezni, mert ez nem hat a
tudatukig, legközelebb ugyanúgy fogják elmesélni -
ugyanazt.
Eltelhet öt év, tiz év húsz vagy
negyven: a mese nem változik, mindig ugyanaz marad..))))
Mi a megoldás?
Nincs. Ha félbeszakítod, elmondja
öt perc múlva. Ha azt mondod, nem érdekel, beszéljen másról,
legfeljebb megsértődik, de kisvártatva újra kezdi. De egyben biztos
lehetsz: amíg él, addig mondja, mondja, mondja....
A miért-et ne kérdezze senki, nem
tudom a választ.
Egy biztos: sajnos, mindazt, amit
most leírtam, többször tapasztaltam már a valóságban... és
mondhatom: essszméletlenül unalmas!!!!!!!!!
van olyan vendég, aki mindíg,
mindenhez ért. Ha a főzésről van szó, akkor abban nagy, elmondja,
hogy ő évekig szakács volt ... és bedob egy - két helyet, ahol
dolgozott. Ha autóról van szó, akkor azt mondja, hogy ő
autószerelő volt évekig, mesél is hozzá egy-két sztorit. Ha
építkezés a téma, akkor természetesen vállalkozó volt, több ezer
ember tartozott a keze alá, s megemlít egy-két nívósabb helyet, ami
az ő nevéhez fűződik... és így tovább..)))
Cseppet sem zavarja az ilyet,
hogy a környezete egyáltalán nem veszi komolyan, jó esetben csak
legyint. rosszabb esetben ahol megjelenik, állandó vitát generál,
mert mindig akad, aki még nálánál is jobban tudja, mi hogy
működik....
Egyszer azonban az egyik vendégem
megoldotta ezt a problémát... és így beszélt:
- Nézzük csak. Azt mondta a
Jósti, hogy itt dolgozott 5 évig, ott 6 évig, ott háromig.... és
még hozzáadta a többi helyet is. Akkor minimum ő 12o éves!!!!!
Ahhoz képest meg milyen jól tartja
magát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ma történt, hogy egy általam
teljesen ismeretlen ember jött be hozzám, és olyan stílusban
kezdett el beszélni, viselkedni, mint az én egyik ismerősöm. Ahogy
beszélt, beszélt, megkérdeztem tőle, ne haragudjon már, milyen
hónapban született????
Napra stimmelt...
Külsőre egyáltalán nem
hasonlítanak ők sem egymáshoz, sőt, talán épp az ellenkező
fazonúak..)))
T.K-val számtalanszor átbeszéltük
ezt már.
Nekem mondhat bárki bármit, én
egyre szilárdabban hiszek abban, hogy nem véletlenül találták ki a
horoszkópot, s nem véletlenek a csillagjegyek sem..))))
De aki tudja cáfolni, tegye...
tessék ... tessék..))))
Mennyire igaz az, hogy nem a
koros megy, hanem a soros... apám 11 évvel volt nála
idősebb..)))
A temetés után jóformán fél év se
telt el, apám új asszony után nézett.
A tesóm és én sandán néztünk
rá:
- Te Apu!!!! Ez a nő megvolt már
neked!!!!!
- Dehogy - védekezett. De
értsétek meg, én nem tudok egyedül élni!!!!!!
(Hogy hol tudott egy már nem
fiatal, sőt, hatvanas férfi ismerkedni???? A Dagály strandon,
a melegvízben..)))
Az új nő hamar átvette az
irányítást apám életében. Először is közölte, hogy nem kell nekünk
annyit látogatni "azaput", mert ő mindent megad neki, ami csak
kell. Aztán hallottuk, hogy az ő fia, annak családja viszont igen
sűrűn tette tiszteletét..))) Engem még valahogy megtűrt a nő, de a
tesómat ki nem állhatta. A tesóm ugyanis még annyira se tud kedves
lenni, ha nem akar, mint én..)))
Mi a nőt egymás között csak
Julcsának hívtuk, merthogy Júlia volt a böcsületes neve.
Valahonnanl vidékről érkezett, jellegzetes tájszólással. Apám végül
feleségül vette, mert a nő azt mondta, hogy ő "nem él vádásán" ,
nem olyan fajta..)))
Pár évet töltöttek el így, nem
minden konfliktus nélkül, amikor apám gyógyíthatatlan beteg lett.
Gondozni kellett volna, ápolni, felügyelni rá, ágyat húzni,
forgatni..)) Nos, Julcsánk közölte, hogy ő erre nem hajlandó, és
bevitette apánkat egy kórházba.
Engem hívott fel, hogy ...
menjünk be látogatni. (Akkor már mehettünk hozzá...
érdekes..)
Apánkat egy közeli klinika ágyán
találtuk meg, gyalázatos állapotban.
Kérdeztük tőle, mit
szeretne.
- Hazamenni-.-- mondta.... és
hozzátette, hogy neki joga van otthon meghalni.... ha már meg
kell..)))
Na, gondolhatjátok, mindent
bevetettem. Elintéztem, hogy másnap mentő szállítsa haza apámat a
saját lakásába.
Majd ebben megnyugodva mentünk
haza.
Másnap reggel tudtam meg, hogy a
Julcsa - mikor értesült tettemről - minden trükköt bevetve, nem
tudom mennyi pénzt felajánlva, meghiusitotta a hazaszállítást,
azzal, hogy a kórház nem engedi el apámat, mert nincs olyan
állapotban. Előző este erről még szó sem volt.
.... amikor apám kérdezte,
miért nem mehetett haza, megmondtuk neki.
Éjjel meghalt.
A temetésén úgy fogtak le, hogy
ne menjek oda a "Julcsához", aki agyonékszerezve állt az urna
mellett... ha jól emlékszem valami virágos felső volt
rajta..)))
Meg anyám nyakéke, gyűrűi.... mi,
a tesóm meg én, anyánk halála után semmit nem hoztunk el. Úgy
voltunk vele, maradjon az csak ott. Apámnak. Hiszen úgyis tőle
kapta szinte valamennyit.
Julcsa aztán eltűnt. A lakást
eladta, állítólag egy gazdag cigányzenész vette meg. A "nyócker"
egyik legjobb helyén van, ma is áll, százvalahány négyzetméteres
lakás, régi téglaházban.
Sose bocsátok meg neki, soha. És
nagyon remélem, hogy megkapta a sorstól ugyanezt..))))
Nos, több történetet megírtam már
erről, a "nyúljáról", a csaknekemezerháromszázért eladott
csirkéről, most a befőttön a sor...
Sárgabarack-befőttet szerettem
volna vásárolni.
A szombati nagypiacon van egy
hölgy, ŐSTERMELŐ, aki a sajátját árusítja.
Megvettem tőle az egész készletét
(5 db volt..) és kértem, hogy a jövő héten hozzon ismét belőle, de
ha van körte, azt is szivesen venném.
A hölgy azt mondta, hogy hááááát,
nem is tudja, hogy hozzon-e, mert nem éri meg neki, ráfelől, idén
úgy néz ki, elfagyott minden, nem lesz gyümölcs, hát ami megmaradt,
eltenné a családjának.... azért azt a lelkemre kötötte, hogy az
üvegeket hozzam vissza feltétlenül....
Megnyugtattam, hogy annyi ilyen
üvegem van otthon, biztos lehet benne, hogy akár kétszer annyit is
hozhatok...
A befőtt elfogyasztásakor derült
ki, hogy nem sárga, hanem őszi, az sem saját termés lehetett, hanem
valami gagyi külföldi behozatal, amit nyilván nem tudtak eladni
aztán hogy ne vesszen kárba valaki gyorsan üvegbe rakta, ez mondjuk
látszik is a darabokon, ahogy faricsgálták - , az íze erőteljesen
tartósított, fura utóizzel... De a legszebb az volt, hogy akinek
tulajdonképp vittem, azt mondta, hogy sokkal jobb volt a kinai vagy
bolgár, vagy bármi, amit idáig bárhol lehetett
kapni..)))
... azonkívül, ma, amikor
mindenki el akar adni, nehogy már valaki szivességet tegyen... ha
kell otthon a családnak, azt ne bocsássa áruba....
Ettől a nőtől is háromszor
vásároltam: először, utoljára és soha többé.
-- azért az üvegeket
megkapja..-
epilógus. ma a tecsóban akciósan
féláron vettem őszibarack-befőttet... az "őstermelői" árhoz
képest..)))
Nagyon sajnálom, hogy így
döntöttél, és azon ritka kivétel vagy, aki nem miattunk,
blogteresek miatt mész el innen...
Tudnod kell, hogy személy szerint
nagyon sajnálom, minden írásodat szivesen olvastam, a
hozzászólásaid bölcsek voltak és előremutatók, tárgyilagosak,
ugyanakkor kedvesek és személyre szabottak.
Van egy rossz hírem: aki miatt
most innen elköltözöl, - sajnos, de majd emlékezz szavamra -
akárhová mész, megtalál.
Amíg élsz, és ő él,
kellemetlenkedni fog Neked.
Feltehetőleg annyira mélyen
beleivódott, hogy Tőled függ az ő --- jövője? egzisztenciája? -
hogy ettől a felismeréstől már normálisan gondolkodni se tud.
Mondjuk, lehet, hogy sohaseis tudott.
Csak azt nem értem, azt a
férfit... aki ennek ellenére... mégis őt
választotta...)))
Dehát mindegy is.
Remélem, meggondolod magad és
visszajössz. Kár lenne Neked elszöknöd onnan, ahol jól érezted
magad, ahol Téged szerettek és becsültek.
Ezt most direkt írtam meg. Hátha
ez a szörnyszülött, a tűsarkújával meglátva a neved, engem is
elolvas...)))))
Délután (épp a tévét néztem,
DELON film volt az egyik csatornán!!!!) mikor jóformán berontott
hozzám egy pasi, két keze a lába között:
- Jajj, csókolom, engedjen már be
wécére, én kifizetem....)))))
Mutatom neki, hogy merre
menjen...
(Nem kevés veszélyt rejt magában
ez a dolog. Sajnos, némelyek után órákig kell aztán takarítani...
vagy ami még rosszabb, olyan dugulást csinálnak - még
sose jöttem rá, hogyan - hogy aztán napokig nem lehet lehúzni. mert
az ismerős, vagy a "törzsvendég" vigyáz, de akit utána az ember
sose lát... ezért aztán a piaci cukrászdában 2oo, a
kocsmákban pedig 1oo-1oo forintot kérnek attól, aki nem fogyaszt,
ami természetesen a falon kiirva látható....)
Ahogy jött kifele, kérdezte, hogy
na akkor mennyivel tartozik.
Legyintettem.
(Ilyenkor úriemberek le szoktak
tenni egy százast. Ez a pasi nem volt úriember.)
Megállt egy percre, majd mint aki
most ocsúdik, hogy hol is van, megkérdezte:
- Jéééé, itt enni is
lehet????
Mondom, persze.
- És mit????
(Mutatom neki a táblát, ahol
krétával irom ki mindig a napi választékot.)
- Húúúú - mondja, az nagyon
jó.... mi itt dolgozunk a szomszéd utcában, de tizennyolcan
vagyunk, jöhetnénk ebédelni???
Mondom, persze, csak szóljanak
előre,,,,
- És reggelizni???? Mert mi már
hajnali négykor kezdünk ám...
Mondom, hogy azt is lehet,
megbeszélés kérdése...
- És miket szokott
főzni????
Sorolom neki.
- Halászlét???? Pacalt???? Vagy
körömpörköltet??!!!
- Azt is, persze, ha valaki azt
kér.
- Jóóóó - mondja, akkor majd
visszajövök, megbeszéljük, én vagyok a főnök, hozok egy listát,
maga meg pipálja, hogy kik voltak itt, megbeszéljük a menüt,...
adok persze előleget...))) Másképp nem megy, mert volt olyan hely,
ahol egy ember kétszer is ment... tudja, nagy francok ezek... De
nem kellenek ám komoly kaják.... egyszerű ételek csak.... azokat
szeretik...
.... és elviharzott.
Szerintetek?????
Visszajött?????
(mondjuk, nekem amikor már elment
se voltak kétségeim...)
Jár hozzám egy szépkorú házaspár.
Igazából nem tudom, valóban házasok-e, vagy csak együtt élnek,
történetem szempontjából teljesen mindegy. A harmónia így is, úgy
is látszik rajtuk.
Mindketten nagy internetezők:
levelezgetnek, különböző fórumokon vannak fenn, lássuk be, azért ez
"az ő korukban" nem szokványos.
Ma kiderült az ok is, hogy
miért.
Az asszonynak volt egy gyerekkori
barátnéja. Felnőtt életük folyamán is tartották a kapcsolatot,
aztán az illető hirtelen megözvegyült: igyekeztek benne tartani a
lelket.
Egyszercsak az asszony azt vette
észre, hogy a barátnője már jóformán többet vár el tőle,
mint a saját férje, családja, gyereke. Nemcsak azt követelte, hogy
minden problémáját hallgassa meg, hanem azt is, hogy csináljanak
együtt programokat, sőt, még arra is sor került, hogy a közös
nyaralásokon is részt kívánt venni, s a férj belenyugvó
fejbólintása miatt részt is vett.....
Így esett, hogy ezek a nyaralások
inkább szóltak kompromisszumokról, s a hozzá (a barátnőhöz) való
alkalmazkodásról, mint a békés pihenésről,
kikapcsolódásról...
Egyszer egy szilvesztert is
"beáldoztak", a barátnő közölte, hogy a lakásában az egyik gyermeke
nagy bulit tart, és ő ott csak zavarna, hát hadd aludjon pár napig
náluk, amig a vendégsereg el nem vonul...
Igy ment ez évekig, már
mindenkinek terhes volt ez a kapcsolat, de senki nem akarta
"szegény özvegyasszonyt" megsérteni...
Mígnem, egyszercsak ...a sors
ezúttal is beavatkozott: a barátnő megismerkedett valakivel, s
rövid időn belül össze is költöztek.
Innentől ritkultak a látogatások,
majd amikor a pár új otthont épített magának, teljesen meg is
szűntek. Eszükbe se jutott meghívni még egy baráti beszélgetésre se
azokat, akiknek éveken keresztül a "nyakán lógott"... Se egy
telefon, se egy képeslap, se semmi.... A barátnő olyan jól
megtalálta élete párját, hogy a régiektől teljesen eltűnt... (A
történethez tartozik, hogy olyan párra lelt, aki jelentősen jól
szituált anyagiakban. Vendégeim a kis nyugdíjukkal feltehetőleg
semmiféleképpen nem tudnák vele felvenni a versenyt.)
Aztán egyszercsak egy
közösségi portálon az interneten újra egymásba futottak. A "régi
barátnő" negédesen, ujjongva "fedezte" fel régi barátnőjét,
levelekkel bombázta, mintha mi se történt volna....
Választ ... erre már nem kapott.
Feltehetőleg a miértet nem érti vagy nem akarja, mert ő
folyamatosan küldözgeti üzeneteit...
Az asszony pedig
megfogadta: soha többé... Inkább maradjon a személytelen, súlytalan
csevegés, mint a barátkozás, az nem kötelezi őt
semmire...))))
Vajon hány olyan ember ül a
képernyő előtt, aki így, vagy hasonlóképpen
járt????????????
Egyedül élő nőről van szó, aki
nem szeret akárkit beengedni a lakásába, még akkor se, ha szerelőt
kell hívni.
Ismerőseit kérdezte, tudnak-e egy
megbízhatót.
Tudtak.
Mester megérkezett reggel 8
órakor, és nekiállt nagy magabiztossággal a konvektor
szétszerelésének.
Déli 12-kor ismerősöm türelme
kezdett fogyni, a konvektor pedig még mindig száztíz darabban állt,
de a hiba csak nem akart előkerülni.
Fél kettőkor közölte a "mester",
hogy neki most menni kell, másnap újra folytatja a
javítást-szerelést. Szabadkozott, hogy ilyen makacs hibával még nem
találkozott, már mindent megnézett, minden jó, de mégsem akar
lángra lobbanni ott, ahol kéne...
Másnap reggel szerelés indul, 8
órakor.
Dél körül ismerősöm azt
mondta:
- Tudja mit, mester úr,
köszönjünk el egymástól....
Nem úgy van az - felelt a
jóember, talált valami hibát mégiscsak, el kell menni egy
alkatrészért..... és kért kétezer forintot.
Kapott.
Úgy röpke óra múlva visszatért
valami kütyüvel - ha az utcán találja az ember, félrerugja,
mint haszontalan holmit - de az sem segített a bajon.
A mester kénytelen volt
dolgavégezetlen elkullogni.
Másnap újra indult az
ismerős-keresés.
Mígnem, hirtelen előkerült
valaki, de akkorra már a lakás helyiségeiben 12 fok körül volt a
hőmérséklet....
Új mester jött - levette a
burkolatot a falról.... és láss csodát: előtűnt a
magyarázat.
A konvektor külső szellőzőjébe
beköltözött egy madár. Gyönyörűen körbefonta ágakkal, mindenfélével
a vasat, olyannyira, hogy teljesen elzárta a csövet. A fészekben
pedig három kis tojás lapult...
Ismerősöm mondja, hogy ilyen
precizen összefont-összerakott fészket ő még sose látott... mintha
mérnök-kezek szerkesztették volna...
Hinni... - Mindig azt szoktam mondani, hogy ki mit hisz el, az őt is minősiti. Értettem ezalatt, hogy ha mondjuk, jól ismerek valakit, évek óta, és olyat hallok róla, vagy olyat mondanak róla, ami az én ismeretemmel teljesen e...
FUZÁRIUM - Itt az új ellenség: a fuzárium-gomba. Ami a lisztben van, állitólag. Éshogy mérgező. Meg minden. Namost. A lisztet ugye, nem eszi senki nyersen. Vagyishogy, liszt állapotában. Olyan elmeszülöttet még nem látt...